Szülők egymás ellen: Mit tehetsz, ha ellened nevelik a gyerekedet?

Az internetes fórumok tele vannak horrorisztikus történetekkel arról, hogy a válófélben lévő szülők milyen válogatott módszerekkel igyekeznek egymás ellen nevelni közös gyermekeiket. Kevés támpontot találni azonban azzal kapcsolatban, hogy mit is lehet tenni egy ilyen helyzetben a gyermek lelki bántalmazása ellen és saját idegrendszerünk védelme érdekében.

Az előző posztokban áttekintettünk néhány példát a válás során alkalmazott érzelmi manipulációra. Legyen szó jelentéktelennek tűnő piszkálódó megjegyzésekről (példák itt), vagy a gyermek lelkivilágát súlyosan megviselő érzelmi manipulációról (mint itt), a gyermeknek szüksége van az érintett felnőttek segítségére. Hogy miért?

Miért káros?

Az egészséges lelkivilágú felnőtt számára nyilvánvalónak tűnhet, hogy egy gyermek személyisége akkor fejlődik megfelelően, ha az édesanyjához és az édesapjához is kiegyensúlyozottan kötődik; a szülők pedig hiteles és pozitív viselkedési mintákkal szolgálnak számára. Logikusan hangzik, hogyha megfosztják a gyermeket ettől a kötődéstől, akkor elveszik számára a kiegyensúlyozott érzelmi fejlődés lehetősége is. Ez pedig bizony lelki bántalmazás.

A helyzet azonban ennél bonyolultabb. Ugyanis már az óvodáskorú gyermek is érzi, hogy az érzelmi manipulációt alkalmazó szülő mesterkedése nem helyes. Képzeljük magunkat az ő helyébe: mindkét szülőjéhez szeretettel ragaszkodna, de az egyiket a sugallat szerint nem szabad szeretni, a másik pedig ügyeskedéseivel saját maga ássa alá a gyermek bizalmát. Ilyen esetekben a gyermek lába alól lassan kicsúszik a biztosnak hitt talaj, a fokozódó feszültség pedig hamarosan látható tüneteket produkál nála. A kamaszok szerencsére már számos én-védő mechanizmussal rendelkeznek, a kisebbeknél azonban már néhány hónap után megfigyelhető vizelet- és széklet-visszatartási nehézség, éjszakai bepisilés, gyakori betegeskedés, körömrágás vagy ujjszopás. Súlyosabb esetben pedig a gyermek saját magának okoz fájdalmat és sérüléseket, hogy levezesse a felgyülemlett feszültséget.

Mit lehet tenni, ha elszabadul a pokol?

A gyermek közelében lévő felnőttek megfelelő reakcióval és példamutatással sokat segíthetnek a nehéz helyzetben. Ez azonban nem mindig egyszerű. Nézzük először, hogy hogyan biztosan ne reagáljunk:

Nem megoldás:

Agresszió: Sokat ronthat a helyzeten, ha hirtelen felindulásból agresszívan reagálunk a történtekre. Az olyan mondatok, mint „Anyád egy hülye r****c!”, vagy „Apádnak ehhez semmi köze!” nem segítenek a gyermeknek a helyzet sikeres kezelésében. Sőt, az indulatos reakció bizonyíték lehet a számára, hogy tényleg nem érdemes értünk küzdenie. Agresszív viselkedéssel tehát elmulasztjuk a lehetőséget a helyzet kezelésére és választásra kényszerítjük az egyébként is nehéz helyzetben lévő gyermeket.

Felvenni a kesztyűt: A sértett fél számára érthető módon nagy a kísértés, hogy felvegye a kesztyűt és az első adandó alkalommal visszavágjon a másik szülőnek: „Anya is elfelejtette a múltkor azt a találkozót, emlékszel?”, „Azt hallottad volna, hogy Apád milyen csúnyán cserbenhagyta a múltkor a munkatársát. Az az igazán gonosz dolog, nem amit én csináltam!” Ha így teszünk, mi is ugyanúgy feláldozzuk a gyermekünket a bosszú oltárán és ne lepődjünk meg, ha a szemünk fénye 18 évesen Kínába költözik a szülei elől, és csak akkor ad hírt magáról, amikor a pszichoterápia számláját küldi el postán. Ezzel a viselkedéssel ugyanis bebizonyítjuk, hogy semmivel sem vagyunk különbek a gyermeket ellenünk nevelő másik szülőnél.

Mi akkor hát a megoldás?

Leghatásosabban akkor tudjuk segíteni a kereszttűzbe került gyermeket, ha:

1. Az egyértelmű támadásra azonnal reagálunk, a hazugságokat és csúsztatásokat helyretesszük és higgadtan megvédjük magunkat:

„Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni a bulin, de anya csak tegnap szólt nekem és már nem engedtek el a munkahelyemről. Pedig szerettem volna menni.”

„Lehet, hogy még meghívhattam volna a kis Annácskát is a szülinapodra, de úgy emlékszem, hogy így is mindenki jól érezte magát. Legközelebb meghívjuk, ha szeretnéd.”

„Úgy emlékszem, hogy két hete még szeretted ezt a lekvárt, de ha most nem akarod, akkor nem kell megenni.”

2. Furcsának hangozhat, de súlyosabb esetekben fontos, hogy olyan elfogadható magyarázattal szolgáljunk a gyermek számára, ami nem csak bennünket tisztáz, de a másik szülő tetteire is magyarázatot kínál:

„Figyelj, Szívem. Én nem értem, hogy Apa miért gondolja, hogy cserbenhagytam a barátnőmet. Szerintem félreérthetett valamit. Holnap találkozunk a barátnőmmel és majd őt is megkérdezzük, jó?”

„Tudom, hogy most nehezebb volt eljönni Anyától, hiszen Anya is szomorú a munkahelye miatt. Este rajzolunk neki valamit, jó? Mit szólnál például egy nagy szívhez? Vagy festhetünk is, szerinted annak jobban örülne?”

Az itt ismertetett megoldási módok nem kevés energiát és odafigyelést igényelnek. Fontos azonban, hogy a hazugságokat megfelelően tisztázzuk, a gyermeket pedig amennyire csak lehet, megkíméljük a háborúskodással járó állandó feszültségtől. Ha sikerül a gyerek számára nyugodt és bizalom-teli légkört teremtenünk, akkor jó esély van rá, hogy később saját maga levonja a megfelelő következtetéseket, akkor amikor a személyisége már elég érett erre és képes megvédeni magát a lelki bántalmazással szemben. Ez már az ő saját véleménye lesz, amit fel is tud majd dolgozni.

Addig is amíg ez megtörténik, minden érintettnek kitartást kívánunk!

Még több válás a Facebookon.

photo credit: maskingtaped via photopin cc