A napokban történt szörnyű gyermekgyilkosság után ismét egymásnak ugrottak a női- és férfijogi szervezetek. A férfiak szerint a nőknek mindent lehet és ez vezetett a tragédiához, a nők ezzel szemben úgy gondolják, hogy az apa hibája, hogy idáig fajultak a dolgok. Szerintem pedig inkább a problémára kellene koncentrálni.
„Mindig egy furcsa, kellemetlen remegéssel a gyomromban várom, hogy hazaérjen. Vajon jó napja volt a munkahelyén és fel lesz dobva, vagy összehúzott szemöldökkel, mogorván fog belépni az ajtón és megint rajtam vezeti majd le a napközben felgyülemlett stresszt?”
Történetünk szereplője Viktor, a nyolcéves kisfiú, akit rendszeresen terrorizál a felelős beosztásban dolgozó apja. Pedig Viktor jó gyerek, csendes és szófogadó, csak hát apán nagyon nagy a nyomasztó felelősség…
Várjatok, rosszul mondtam! A történet főszereplője nem is Viktor, hanem Andi, a fiatal feleség, aki minden nap gyomorgörccsel várja a munkából hazaérkező férjét, hiszen soha nem tudhatja, hogy élete stresszel nyomasztott párjának mikor jár el a keze. Pedig Andi egész nap mos, főz, takarít, hogy nyugodt hátteret teremtsen a napi nyolc órát robotoló férjének, de még így sem sikerül mindig elégedetté tennie a férfit. A történet így, Andival is ismerős, ezerszer olvastuk már a női magazinok lapjain, de még mindig őszinte együttérzést vált ki belőlünk a fiatal nő szomorú sorsa.
Szerencsére Andi nincs egyedül a nehézségekben, hiszen ha elég bátor segítséget kérni, akkor számos nővédő szervezet felkészült tanácsadói képesek számára szakszerű támogatást nyújtani az agresszív férjével szemben. A rendszernek persze sok hiányossága van, de alapvetően az elesett nőknek van hová fordulniuk segítségért és ez megnyugtató.
A gyenge, alárendelt nő és a fizikai erejével visszaélő, agresszív férfi képe mélyen beleivódott az elménkbe. Még akkor is, ha közben mindannyian pontosan tudjuk, hogy a bántalmazásnak csak az egyik lehetséges megjelenési formája a fizikai erőszak. Pontosan tisztában vagyunk azzal is, hogy a szóbeli megaláztatás, az érzelmi manipuláció és az elidegenítés is hasonló rettegést, szégyenérzetet és lelki sérüléseket okoz, mint az elcsattant pofonok. Tudjuk, hiszen a jogvédő szervezetek megtanították nekünk, és ez jó. Hajlamosak vagyunk viszont elfeledkezni arról, hogy a családon belüli erőszak eme formáihoz bizony nem szükséges fizikai erőfölény…
Családon belüli erőszak és a férfiak
Vessünk most egy pillantást a férfijogi szervezetek transzparensén lévő történetre, ahol nem is Andi várja haza agresszív férjét, hanem István, a harmincas éveiben járó apuka nézeget ki aggódva a konyhaablakon, miközben az éppen megérkező felesége arcát kémleli: vajon jó napja volt és nyugi lesz ma este, vagy a nő ismét talál majd valami indokot, hogy így vagy úgy rajta és közös gyermekeiken vezesse le a feszültséget?
István okos férfi, régen rájött már, hogy a felesége dühkitöréseinek nincs sok köze az ő viselkedéséhez – sokkal inkább a munkahelyi stresszhez – és manapság inkább a lakáson belül is igyekszik elkerülni egykori szerelmét. A gyerekek is hamar megtanulták, hogyan húzzák meg magukat, amikor anyu ideges. Csak az a furcsa remegés nem akar szűnni a kis gyomrukban.
A közös ellenség összetartja a csoportot
Az ellenség démonizálása ősidők óta kedvelt módszer volt a háborúk történetében. A férfiak egyszerű gondolkodásúak, ösztönvezéreltek és hajlamosak visszaélni az erőfölényükkel a védtelen nőkkel szemben. Vigyázz velük! – sugallják a nőknek szóló internetes oldalak. Nem kell azonban félteni a lövészárkok másik oldalán lévőket sem: a nők önzőek, hisztériásak és a gyereket csak manipulációra használják. Vigyázzatok velük! – olvasom a férfiaknak szóló fórumon. A nemek közti nagy háborúban pedig pont a lényeg veszik el: miszerint nemtől függetlenül mindenkiből válhat áldozat és bántalmazó egyaránt. Igen, jól olvastad, mindenkiből, egyaránt.
Értelmetlen háborúk és etikátlan pszichológiai kísérletek sora bizonyítja, hogy az agresszió és a hatalommal való visszaélés az emberi természet szerves része nemtől függetlenül. A tehetetlenségből és a kommunikáció hiányából származó feszültség ugyanis utat talál magának, a sérült ego pedig elégtételt követel. Így aztán könnyen megeshet, hogy a nyolcéves Viktor bántalmazó apukája gyerekkorában hasonló rettegésben élt saját szülei miatt, most azonban mégis képtelen uralkodni magán. Andi, az elnyomott feleség pedig délutánonként talán a gyerekkel bonyolódik végeláthatatlan veszekedésekbe, így nyerve vissza valamicskét a megtépázott önérzetéből.
A családon belüli erőszaknak nincs neme
A családon belüli erőszak nemtől függetlenül öröklődik tovább és szedi áldozatait a következő generációkban is. Pedig a bántalmazó kapcsolat jelei felismerhetők, az áldozat segítséget kaphat és az erőszakspirál helyét a szakszerű támogatás hatására átveheti az egymás kölcsönös tiszteletére alapuló, kiegyensúlyozott családi élet.
Persze a változás nem megy magától és a nehéz helyzetbe került nőnek, férfinak vagy gyereknek pszichológiai, jogi és sokszor pénzügyi támogatásra is szüksége van ahhoz, hogy egy hosszú folyamat végén képes legyen kiállni magáért. A tapasztalat, a tudás és a tenni akarás megvan a civil kezdeményezésekben, azonban rengeteg energia pazarolódik el a vélt vagy valós bűnbakokkal való rémisztgetésre. A kultúránkba sajnos mélyen beleivódott a felelősök keresése és mások hibáztatása, ebben az esetben azonban a közös ellenség nem a férfiak vagy a nők csoportja, hanem a családon belüli erőszak.
Kedves nők és férfiak, ideje közösen fellépni ellene.
Még több gondolat a Facebookon.
A bántalmazó kapcsolat 7 ismertetőjele itt.
Képek:
photo credit: When the Sun Went Down via photopin (license)
photo credit: Holy blindness via photopin (license)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: