Fel voltam én készülve mindenre: hogy majd a szájára vesz a falu, mert én vagyok a gonosz „harmadik” (nem olyan vészes), hogy küzdelmes és stresszes lesz az életünk (tényleg az), hogy mostoha lesz belőlem (az lett, ez az egyik legjobb rész), de hogy a kedvesem válása tornádóként fogja letarolni a baráti körünket, arra álmomban sem gondoltam. Pedig utólag minden érthetőnek és világosnak tűnik.
Válás után: A leggyengébb láncszemek
A lemorzsolódás – utólag érthető módon – az exszel közös barátokkal kezdődött. Sejtettem én, hogy itt problémák lehetnek, de úgy gondoltam, hogy majdcsak lesz valahogy. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Ma már belátom, hogy még egy tényleg felnőtt módra kivitelezett, mindenben csendes megegyezéssel végződő válás is nehéz helyzet elé állítja a közös ismerősök táborát. A mi esetünk ráadásul sajnos távol áll a csendes megegyezéstől. Nem mondom, hogy könnyű megemészteni, de a két tűz közé szorult, szélsőséges kirohanásokkal terhelt barátok többsége („hallanod kellett volna, hogy az a szemét hogy beszélt velem…”) előbb-utóbb vérmérséklete, érdekei vagy józan belátása szerint dönteni fog egyik vagy másik fél mellett. Váláskor ugyanis a barátmegosztásról is dönteni kell.
Váratlan fordulat
Na, arra igazán egyikünk sem számított, hogy a válás évtizedes, legjobbnak hitt barátságokra is megsemmisítő csapást fog mérni. Az ilyen „örök” barátságokra jellemző, hogy még az iskolában / egyetemen köttetnek és végigkísérik az ember húszas-harmincas éveinek nagy részét. Azonban ahogy telnek-múlnak a gondtalan évek, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a barátságok alapját legtöbb esetben a hasonló élethelyzet adja: elengedhetetlenek a közös programok, közös beszédtéma, hasonló vélemény. Ilyen szempontból a válás élettani hatása megegyezik az élet más nagy traumáival (betegség, munkanélküliség, haláleset): a szenvedő alany hosszú időn keresztül kikerül a közös vérkeringésből és leginkább csak a saját problémája érdekli, a vele való társalgás pedig nagyrészt kimerül a válás miatti panaszáradatban, ami egy idő után rendkívül megterhelő tud lenni. És az eredmény? Szappanbuborékként kipukkanó régi barátságok.
Ezt eleinte nehéz megemészteni, hiszen az ember nagy megrázkódtatások idején leginkább a közeli barátaira és családtagjaira próbál támaszkodni. Viszont ugyanúgy, mint egy haláleset után, az emberek nagy részének fogalma sincs, hogy hogyan segíthetne és lányos zavarukban inkább a csöndes távolmaradást választják.
Az a közös beszédtéma
Aztán itt vannak az új barátok. Az élet egy százéves válóperrel a háttérben is megy tovább és valószínűleg előbb-utóbb sorstársakkal is találkozni fogunk, olyanokkal, akik teljes mellszélességgel osztják a véleményünket. Azért ajánlatos vigyázni ezzel egy kicsit. A váláskor megerősödő kapcsolatok szilárd alapja lehet a közös cél (például túlélni ezt az időszakot), de nem biztos, hogy kifizetődő, ha az új barátság az ex(ek) közös gyűlöletében merül ki. Némiképp hasonlít a helyzet a szélsőségesen részlehajló napilapok esetére: nem érdemes olyanba fektetni, amitől csak dühösebb leszel. Az élet ugyanis nem csak fekete vagy fehér.
Tragédiának nézed, nézd legott komédiának…
Az ismerősök egy kellemesen üdítő részét képezik azok a rendezett életet élő emberek, akik kedves érdeklődéssel szörnyülködnek a válás újabb és újabb történésein. Ez egy minden szempontból kölcsönösen kielégítő kapcsolat, hiszen a válásban megfáradt lelkek újra és újra könnyíthetnek magukon, a rendes életet élő ismerősök pedig borzonghatnak az élő szappanopera következő epizódjain. Ez úton szeretném minden rendetlen életet élő társam nevében őszintén megköszönni a rendes népeknek ezt a segítséget a nehéz időkben.
És akkor mégis hogyan tovább?
A válás a többi nagy traumához hasonlóan megtizedeli a barátokat, ez sajnos tény. Viszont mindenképpen szót kell ejtenünk a maradék tizedről, vagyis azokról a barátokról, rokonokról és ismerősökről, akik megértő türelemmel kísérnek végig ezen a piszok nehéz úton. Ők azok, akik fizetnek egy kávét (sört), ha magad alatt vagy, akik szólnak, ha már túl sok az önsajnálat, és akik veled örülnek, amikor újra kisüt a nap. Olyan ez, mint egy erdőtűz: egyes fák épségben megmaradnak, a többi pedig…. nos, a többi pedig nem.
Még több válás a Facebookon.
Kedves Enikő! Nagyon érdekes a történeted a barátnődről, köszönöm, hogy megosztottad velünk. Én is észrevettem már, hogy vannak, akik már alig várják az újabb szaftos sztorikat. Nem tudom, hogy ez mennyiben szól esetleg arról, hogy ezek a barátok azt gondolják, hogy velünk úgy sem lehet most másról beszélni. Pedig jól esik egy kicsit mással is foglalkozni.
Érdekes, amit írsz arról, hogy egy idő után már unalmas a barátoknak, hogy csak ezzel tudsz foglalkozni, és emiatt ezért maradnak el. Én pont az ellenkezőjét tapasztalom – van olyan barátnőm, aki állandóan csak arról kérdez, hogy mi van a volt férjemmel, beszélünk-e, hogy zajlik a válás, és már én unom, de rohadtul. Vicces sztori volt, de azért nem ennyire!
Pedig zajlik az életem, lenne miről beszélni, de másról kb. tudomást sem vesz. Na jó, azért van még egy változata a témára… ‘Mi a helyzet pasi fronton?’ 😀 Nem tudom, hogy előtte is erről szólt-e a barátságunk, és csak nekem nem tűnt fel, vagy a válás hozta ezt ki belőle, rejtély. El is távolodunk emiatt, érzem.