A köztudatba mélyen beivódott az az elképzelés, hogy Magyarországon a háztartások nagy része a mai napig az úgynevezett klasszikus családmodell alapján szerveződik.
A népszerű sztereotípia szerint Apa (a FÉRFI) a család fenntartója, aki éjt nappallá téve dolgozik a munkahelyén, este fáradtan ér haza és már leginkább csak pihenésre vágyik. Hétvégén természetesen foglalkozik a gyerekekkel, esetleg elkészíti a vasárnapi reggelit, de elsődleges feladata mégiscsak a PÉNZ előteremtése. A modell szerint Anya (a NŐ) is dolgozik persze, de előbb hazaér a kevésbé felelős beosztásából, így bőven marad ideje a házimunka elvégzésére, a reggeli-ebéd-vacsora megfőzésére, ezek után (előtte, közben) pedig együtt tanul és játszik a gyerekekkel, valamint megteremti Apa számára az esti kikapcsolódás feltételeit.
„Apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó”. Magadra ismersz? Vagy épp ellenkezőleg?
A sztereotípiák nem alapvetően rossz dolgok. Durva általánosításokon alapulnak, egyszerűsítenek és nyilván valóan közel sem igazak mindenkire. Funkciójuk, hogy segítsenek eligazodni a minket körülvevő világban, de a kivételek kezelése már a mi józan ítélőképességünkre van bízva.
Számos huszonegyedik századi Apa jócskán kiveszi a részét a gyereknevelésből és a ház körüli teendőkből és bizony-bizony az is megtörténik, hogy a családban a hagyományosnak gondolt szerepek teljesen felcserélődnek: Apa van otthon a gyerekekkel és Anya robotol látástól vakulásig. Eddig tiszta sor.
De mi történik ezekkel a „kivétel-családokkal” válás esetén?
Ideális esetben persze Anya és Apa leül beszélgetni és közösen megegyeznek a számukra és gyermekeik számára lehető legoptimálisabb megoldásban. Ha ez nem sikerül, marad az évekig tartó hadakozás a gyermekelhelyezési perben. Népszerű dolog azt hangoztatni, hogy a magyar bíróság anyapárti és hogy a gyerekek automatikusan az anyához kerülnek. Ha már itt tartunk, ez is egy sztereotípia.
Az azonban mindenesetre bizonyos, hogy a bíró is ember és nagy valószínűséggel benne is munkál a jó öreg aranyjánosi idealizált kép a családi munkamegosztásról. Éppen ezért egy válófélben lévő kivétel-apának alaposan fel kell kötnie a nadrágját, ha be kívánja bizonyítani, hogy bizony ebben a családban ő mosott-főzött-takarított, ő foglalkozott a gyerekekkel is és mindezekre a továbbiakban is képes lenne. Ugyanez egy nőnek nagy valószínűséggel kisebb problémát jelent.
Egy ilyen helyzetben apának lenni mindenképpen hátrány.
Nézzük huszonegyedik századi Kivétel Anyát: Évekkel ezelőtt személyes hivatástudatból, anyagi okokból, vagy egyszerűen csak a véletlenek közjátékaként úgy alakult, hogy Anya lett a családfenntartó, már jó ideje ő dolgozott késő estig és szégyen, nem szégyen ő volt az, aki jóformán este és hétvégén tudott csak időt szakítani a gyerekekre. Furdalta persze a lelkiismeret, de szerencsére Apa hamar beletanult az otthoni feladatokba és végül is Anya is örült a szokásosnál szorosabb apa-gyerek kapcsolatnak.
Most azonban fenyeget a válóper és Anya még talán Apánál is keményebb döntésekkel találja szemben magát. Ha ugyanis az eddigi családi munkabeosztásból indulunk ki, akkor a színtiszta logika azt sugallja, hogy gyerekek életének megszokott rendje úgy sérül legkevésbé, ha Kivétel Apával maradnak.
A gyereknek azonban az anyjánál a helye, mondja a sztereotípia és vele együtt Anya rokonai, barátai és ismerősei is. Az életben ugyanis könnyen előfordulhat, hogy ha Kivétel Anya a saját lelkiismeretét követve arra a következtetésre jutna, hogy a gyerekeknek a fenti okok miatt jobb lenne az apjukkal maradni, akkor könnyen azzal szembesülhet, hogy a környezete egy emberként fordul ellene, hiszen milyen anya az, aki elhagyja a gyermekét.
Egy ilyen helyzetben anyának lenni mindenképpen hátrány.
Nagy a nyomás, a sztereotípiák erősen tartják magukat. A gyerek érdeke pedig a mi józan ítélőképességünkre van bízva.
Várunk a Facebookon is!
Második kép:
photo credit: Ava art via photopin (license)
